`

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága az „EGYÜTT AZ ÉLELMISZERIPARÉRT” konferenciasorozat keretében szakmai rendezvényt tartott 2019. november 5-én, amely az élelmiszeripari vállalatok tudás- és hatékonyság növelését volt hivatott elősegíteni a marketing- és termékértékesítési stratégiákat, valamint - eszközöket érintő előadásokon keresztül.


A rendezvényt Keleti Marcell, a NAK élelmiszeripari igazgatója nyitotta meg. Megnyitójában kiemelte, a kamara számára fontos, hogy az élelmiszeripari vállalkozások számára olyan kézzelfogható segítséget nyújtson a marketingtevékenységük fejlesztéséhez, amelyek által megerősíthetik termékeik pozícióját az élelmiszerpiacon.

Bódi Krisztina, a testreszabottmarketing.hu weboldalt működtető cég ügyvezetője a marketinget eladást segítő eszközként mutatta be a résztvevőknek. Elmondta, hogy a vállalatok szempontjából a marketingnek olyan tudatos tevékenységnek kell lennie, amely a fogyasztók/vevők igényeiből kiindulva alakítja ki az egyedi üzletpolitikát. Megértve a fogyasztót és ehhez igazítva a marketingstratégiát, elősegíthető a termékek, a márkák pozícionálása a piacon. (A teljes előadásanyag pdf itt (666 KB) tekinthető meg.)

Magyar Nóra és Hegyi Kálmán, az Axia Group Zrt. képviseletében bemutatták a komplex és tudatos márkaépítés előnyeit és az ehhez kapcsolódó integrált kommunikáció lehetőségeit. Kiemelték, hogy a márkaépítés során az a cél, hogy a fogyasztónak oka legyen a választásra. Mivel a fogyasztó szereti a stabilitást, a megbízhatóságot, szükséges a vásárlást akadályozó érzelmeiket leküzdeni. Egy jól felépített márkával ezt el lehet érni, az így kialakuló fogyasztói lojalitás pedig számszerűsíthető előnyökkel jár. (A teljes előadásanyag pdf itt (2.64 MB) tekinthető meg.)

Dr. habil. Forgács Attila gasztropszichológus felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a sikeres piaci működés feltétele a veszélyek és a lehetőségek pontos ismerete. A fogyasztó gondolkodását meg kell ismerni, és az ő gondolkodásához illeszkedve kell felépíteni a megfelelő kommunikációt. A MindTitude™ olyan piackutatást ajánl, ami gyors (real-time adatgyűjtés és feldolgozás), költséghatékony, alapos, egyszerű, könnyen értelmezhető és komparatív. A rendszer méri a fogyasztói attitűdváltozást és viselkedést. Az eredmények alapján a bizonytalan fogyasztói attitűdöknél be lehet avatkozni a termék marketing-kommunikációjába. (A MindTitude™-ről részletes ismertető pdf itt (637 KB) tekinthető meg.)

Batternay Anita, a Preston & Partner ügyvezetője bemutatta az FMCG piac működését és hasznos ötletekkel szolgált a résztvevők számára a sikeres vevőstratégia kialakításához, a nagy üzletláncokkal való együttműködés kialakításához, az egyes kereskedelmi csatornák méréséhez és menedzseléséhez. Kiemelte, hogy a jó teljesítmény az FMCG piacon nem szubjektív, hanem erősen mérhető. Ezek a mérőszámok a tárgyalások során fontos mankót nyújthatnak a vállalkozásoknak, továbbá ezek figyelembevételével hatékonyabb kereskedelmi tevékenység érhető el. Az eredmény pedig a vásárlónak nyújtott hozzáadott értéken keresztül jelenik meg. (A teljes előadásanyag pdf itt (2.48 MB) tekinthető meg.)

A konferenciasorozat következő eseménye a hatékonyabb munkaerőpiaci pozíció elérését segítő témákkal foglalkozik. A 2019. november 26-i rendezvényről bővebb információ itt található.


(NAK/Polczer Katalin)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám