`

Agrárium 2016 elnevezéssel gazdaságszerkezeti összeírást végez a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) május 15. és július 15. között, hogy nyomon kövesse a magyar mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat.

Az összeírás célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, a gazdálkodók és az Európai Unió részére. Mindezt Laczka Éva, a KSH gazdaságstatisztikai elnökhelyettese jelentette be április 28-án.
- A KSH szeretné felhívni az Agrárium 2016 mezőgazdasági összeírásban érintettek figyelmét arra, hogy kiemelten ügyeljenek a pontos adatszolgáltatásra, hiszen a hazai és Európai Uniós döntéshozók a keletkezett eredmények alapján tudnak olyan új támogatási formákról dönteni vagy a meglévőket bővíteni, amelyek a hazai gazdálkodók számára kedvezőek – mondta el Tóth Péter a KSH Vidékfejlesztési, mezőgazdasági és környezeti statisztikai főosztály vezető szakértője.
A legutóbbi, hasonló jellegű összeírást 2013-ban végezték, az akkori adatok szerint a magyar mezőgazdaság aránya a GDP-ben 4 százalék körüli volt. A mostani adatfelvétel két szakaszra tagolódik, elektronikus úton május 15-29. között lehet megadni a válaszokat egy online felületen, majd ezt követően a kérdőíveket összeírók közreműködésével június 1. - július 15. között összesítik. A felmérés az ország 1442 településének kijelölt mintakörzeteiben található mintegy 600 ezer háztartásra terjed ki.

Laczka Éva elmondta, hogy a mezőgazdaságban a munkaerő-ráfordítás 2013-ban összesen 427 ezer éves munkaerő-egység volt (egy éves munkaerő-egység egy ember egyéves napi 8 órai munkája, ami átlagosan 1800 óra), ebből 106 ezer fizetett, míg 321 ezer nem fizetett volt. A mezőgazdasági támogatások összege három évvel ezelőtt összesen 576,609 milliárd forintot tett ki, amiből 68,695 milliárd forint a nemzeti, 507,609 milliárd forint pedig az uniós támogatás volt. Az agrárgazdaságok mérete 2013-ben az unióban áltagosan 40 hektár körül mozgott, Magyarországon pedig az egyéni gazdaságok mérete 5,4, míg a gazdasági szervezeteké és a jogi egységeké 300 hektár körüli volt. Az egy hektárnyi mezőgazdasági területre jutó kibocsátás folyó termelői áron 2013-ban az unió átlagában mintegy 2000 euró volt, Magyarországon pedig ennek a fele, 1000-1100 euró.

Tóth Péter, a KSH szakértője hozzátette: az előző gazdaságszerkezeti összeírás három éve volt Magyarországon. Akkor kiderült, hogy az egyéni gazdaságok száma 500 ezer alá, 482 500-ra csökkent, a gazdasági szervezetek száma 8800-at tett ki. Három éve a magyar mezőgazdaságban a szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 3 százalék, a középfokú szakirányú képzettséggel rendelkezőké 7 százalék volt. A mezőgazdaságban akkor a 35 év alattiak aránya 6 százalék körüli, az agráriumban az értékesítésre termelők aránya 33 százalék volt.
A mostani összeírás adatait az állatállományról, a föld- és vetésterületről ez év szeptember közepén, az előzetes adatokat pedig november közepén tesz közzé a KSH. A szakértő az MTI kérdésére elmondta: az összeírás 768 millió forintba kerül, amihez az unió egymillió euróval (mintegy 310 millió forinttal) járul hozzá.


További információ az Agrárium 2016 mezőgazdasági összeírásról a következő linken érhető el: http://www.ksh.hu/agrarcenzusok.

 

(Forrás: MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám